Az elmúlt időszakban egy újabb adag, eddig nem látott concept artot tettünk közzé a Facebookon és az Instagramon, amelyek már mind a Bloodlust II. fejezetéhez készültek.
A képregénysorozat 5. számával fogunk belépni a történetív második nagy etapjába, amely egészen a 8. számig tart majd (amely terveink szerint ismét egy bővebb oldalszámmal bíró, fejezetzáró képregény lesz, akárcsak a Seraph volt).
Most pedig jöjjenek az új képregényes látványtervek, illetve egy helyzetjelentés a készülő 5. számról!
Új concept artok a készülő fejezethez
Ahogy azt már korábbi képregényeinknél is láthattátok, ha megvagyunk az adott füzet történetével (és nagyjából az adott szám forgatókönyve is letisztult), akkor a képregényoldalak tényleges megrajzolását egy tervezési/konceptelés szakasz előzi meg.
Ekkor születnek meg a látványtervek az új katakterekről, helyszínekről vagy épp fegyverekről, járművekről, stb.
Az alábbi fotókon is olyan concepteket és karakterterveket láthattok, amelyek már az 5. számhoz/II. fejezethez készültek a háttérben.
PMK (Páncélozott Mobil Klinika) / AMS (Armored Mobile Surgery) kamion concept art 🚑
Ez a jármű a Bloodlust II. nagy fejezetében (először az 5. számban) tűnik majd fel, mint egy központi „helyszín”.
A „doki” karaktere is megjelenik majd az új számban. 💊
A munkahelyét már láthattátok az előző, kamionos concepteken.
Ezzel az új karakterrel is bővül majd a Bloodlust univerzuma a II. fejezet során.
Többet egyelőre nem árulunk el róla, de ha régebb óta követtek minket, lehet sejteni fogjátok a szerepét. ;)
Skarlát jodzsimbo korai concept art
A skarlát jodzsimbók korai tervei a Bloodlust 5. számához/II. fejezetéhez. Így indult az a karakterterv, aminek a végleges változatát már láthattátok korábban social media oldalainkon, valamint blogunkon is.
Egy rejtélyes karakterterv, amely szintén a Bloodlust II. fejezetéhez készült... ☥ 👀
Helyzetjelentés a Bloodlust 5. számáról
Az 5. szám sztoriját, illetve forgatókönyvét nagy százalékban már késznek vesszük (egyébként a 8. számig előre is haladtunk a történetívvel).
A végleges szövegkönyvet is elkezdtük már írni, ami egyelőre még nem teljes, illetve, a már elkészült párbeszédeket is finomhangoljuk időközben.
A rajzolás egyelőre még conceptelési fázisban van, mivel sok lesz az új, eddig még nem látott karakter, helyszín, jármű, stb. a II. fejezetben, így már az 5. számban is.
Mivel a történetben besűrűsödnek majd az események, illetve fokozódik a képregény világának építése, bemutatása is, ezért a konceptelési szakasz is termékenyebb, ezáltal hosszadalmasabb. Így a fejezetnyitó epizód alaposabb rákészülést is igényel az újdonságok miatt.
A szövegkönyv kidolgozásának előrehaladtával az új képregény oldalvázlatainak megrajzolásába is belekezd majd Peti. Ha már ezeknél tartunk, úgy is fogjuk jelezni felétek, illetve kirakjuk majd social media oldalainkra és egyéb webes felületeinkre az egyes mintaoldalakat – először ceruzarajz, majd tollrajz változatban, ahogy eddig is.
A színes előzetes oldalakat pedig majd a megjelenés előtti időszakban fogjuk tudni bemutatni nektek – de az még arrébb van egyelőre.
Sok munka van még a Bloodlust 5. számával, de haladunk, ahogy csak bírunk. Figyeljétek továbbra is Facebook oldalunkat, Instagramunkat, illetve alkotói blogunkat! 😉
Külön köszönjük, ha te is megosztod munkánkat, conceptjeinket, képregényeinket barátaiddal, ismerőseiddel és segítesz terjeszteni a Bloodlust képregények hírét.
//A Bloodlust alkotói
Eddigi képregényeinket a Fantasmania.hu webshopjából is megrendelhetitek, valamint minőségi nyomatainkkal és posztereinkkel együtt a Fantasmania Üllői út 66/c. szám alatti Bemutatótermében személyesen is megvásárolhatjátok.
Felhívjuk figyelmetek, hogy nyomatainkat csakis személyesen tudjátok megvásárolni, az esetleges sérülések elkerülése végett. Megértésetek ezúton is köszönjük.
Önköltségen megjelenő, önfenntartó szerzői képregénysorozatként a ti vásárlásaitokból finanszírozzuk a Bloodlust további számainak és új kiadásainak megjelenését.
Köszönjük, ha vásárlásoddal vagy egy megosztással te is támogatod képregénysorozatunk jövőjét.